Mielőtt a vízbe merültek volna a horgok bíztunk benne, hogy idén fogásrekord születik, ugyanis az eddigi legtöbb, összesen 24 pecás jelentkezett a kilencedik alkalommal megrendezett házi horgászversenyünkre.

Szokás szerint három kategóriában mérték össze tudásukat a horgászok. A felnőtt kategória mellett külön versengtek a senior és az ifjúsági versenyzők.

A nagy indulólétszámra tekintettel külsős profi halmérlegelőket kértünk fel, akiknek Kollégáink biztosították folyamatosan a munkát, hiszen szünet nélkül érkeztek a merítőkbe a gyönyörű halak. Nem sokkal 11 óra után egyik "Senior” Kollégánk versenytörténelmünk legnagyobb zsákmányát egy 12,4 kilogrammos tükörpontyot segített partra!

Minden szempontból a legeredményesebb horgászversenyünkön vagyunk túl. Legbeszédesebb adat, hogy összesen a délelőtt folyamán 560 kg hal került mérlegelésre.

Gratulálunk az összes díjazottnak és minden indulónak! Bár már magas a léc, de bízzunk benne, hogy jövőre a jubileumi tizedik alkalommal is tovább tudjuk a horgászversenyünk színvonalát emelni!

Köszönet illeti a Palotavárosi-tó gazdáit akik idén is biztosították a helyszínt rendezvényünkre, illetve szakácsainkat akik a verseny közben elkészítették a finom ebédet.



Előző Következő