2021 július

Nyári gyakorlat

A tanév befejeztével idén is lehetősége volt tanulóinknak, hogy összefüggően négy hetet cégünknél töltsenek. Az első 5 fős csoport már július közepén eredményesen befejezte a gyakorlatot. Diákjaink az üzemi foglalkozások mellett az oktatótermünkben is bizonyították a szakmánk iránti elhivatottságukat. Ígérték, hogy az elkövetkezendő tanévben is mindent megtesznek, hogy tanulmányi eredményük megfelelő legyen, és tovább folytatják tapasztalatszerzést üzemi körülmények között.



Előző Következő