Mióta lehetőség van rá, cégünk miden évben regisztrálja magát a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál azon cégek közé, akik szakmabemutatás céljából, évente több alkalommal fogadnak általános iskolásokat.

Duális képzőhelyként és felelős vállalatként feladatunknak tekintjük, hogy a pályaválasztás előtt álló gyerekeket segítsük. Azzal, hogy elmeséljük a diákoknak cégtörténetünket, a szakmánk iránt érzett szeretetünket kiemeljük, illetve kalauzoljuk őket üzemeinkben akár meghatározó is lehet középiskolai jelentkezésükben.

Idén ősszel a szabadbattyáni Gróf Batthyány Lajos Általános Iskolától kettő pályaválasztás előtt álló osztály tanulói látogatott meg minket. A több mint kétórás találkozó alatt igyekeztünk az általános információk mellett, a legérdekesebb munkaállomásokon a szakmánkról beszélgetni.

A fiatalok ajándékkal és reméljük, hogy jó emlékekkel távoztak tőlünk. Bízunk benne, hogy lesznek közülük majd néhányan akik néhány hónap múlva a gépész szakmát jelölik be a középiskolai jelentkező lapon!



vorheriger Artikel nächster Artikel